Czuczorsziget

Surranópálya Csepelre és a nagy kérdés: hova rajzoljuk a térképünket?

Egy kis kiegészítés (és egyúttal feltaláltam az "ikertúrát" is):
Két héttel a Czuczorsziget után szinte azonos úton újra kigurultam Csepelre, csak ezúttal átkompoltam a Molnárszigetre és a Dunaparton jöttem vissza. Beszúrom ide másodiknak a czuczorszigeti mellé, mert a két rövid kis túra jól elfér egymás mellett.

A Csepel-sziget iránt fellobbant lelkesedésem arra késztetett, hogy tegyek egy-két rövid felderítő túrát, tisztázandó, hogy lehet eljutni a Gubacsi hídhoz a lehető legbékésebb úton. Gyerekkori emlékeimben volt egy gyalogos híd a vasút felett a Jászberényi útnál. Erre, és a Kőér utca széles járdájára alapozva dolgoztam ki a haditervet. Az eredmény megfelelt az elvárásaimnak, elég gyorsan, szinte végig csendes utcákon gurulva jutottam ki Csepelre. Az útvonalnak azért van két gyenge pontja, a Kőér utcai sorompó és az Üllői úti kereszteződés, ezeknél nagyon észnél kell lenni. Amikor másodszor mentem jobban figyeltem és a Kőér utcai sorompó előtt megtaláltam az erősen lekopott zebrát, az Üllői útnál pedig a bicikliutat, ami az Europark előtti zebrán megy át. Ezeken biztonságban átjuthatunk a háborgó kereszteződések túlsó partjára.

  • útvonal (Czuczorsziget): Pilisi utca, gyalogos híd a patak felett, át a Jászberényi úton a gyalogos felüljáróhoz, Algyógyi utca, Téglavető utca, Kőér utca, Wekerle-telep, megint egy gyalogos felüljáró (M5-ös felett), Rákóczi utca, Topánka utca (van bicikliút), újfent egy gyalogos felüljáró és a Serény utca felöl fel tudunk menni a Gubacsi hídra, Csepelen le a Dunaparti sétányra és az M0-ás hídig alig fogunk autót látni, M0-ás hídon vissza a pesti oldalra, itt a Dunaparton vissza lehet jönni egészen a Gubacsi hídig, de most nem ezt tettem, hanem Soroksár határában kalandoztam kicsit (lásd térkép), aztán a Wekerle-teleptől az odaúton vissza ...
  • útvonal (Molnársziget): Rsztm. Kiserdő, Pilisi utca, Patak, Gyalogos felüljáró, Algyógyi utca, Téglavető utca, Óhegy park, Kőér utca, Kőér utcai sorompó, Europark, Wekerle-telep, Rákóczi utca, János utca, Gubacsi híd bicikliút, Kassai utca, Csepel Dunaparti sétány, Komp a Molnárszigetre, földes út (majdnem) a Dunaparton, Vizisport utca, Gubacsi híd, és az odaúton vissza ...
  • távolság (Czuczorsziget): 50 km
  • távolság (Molnársziget): 40 km
  • forgalom: A Kőér utcai sorompó és az Üllői úti kereszteződés kivételével kicsi, illetve ahol van is ott se zavar mert járdán, vagy a főút melletti szervizúton (pl. hazafelé a Helsinki utca) lehet menni
  • az út minősége: Pesten aszfaltos mellékutcák, Csepelen és Soroksáron földes utak a Duna parton
  • a czuczorszigeti túra útvonala a www.bikely.com-on: biciklitúra, Czuczorsziget
  • a molnárszigeti túra útvonala a www.bikely.com-on: biciklitúra, Molnársziget
  • Czuczorsziget - biciklitúra KML fájl (jobb klikk, cél mentése más néven)
  • Molnársziget - biciklitúra KML fájl (jobb klikk, cél mentése más néven)

Megvan a surranópálya, most már tervezhetem a hosszabb csepeli túrákat. A hazafelé út nagyon kellemes a Duna mellett. A czuczuszigeti túra kalandozása hazafelé teljesen értelmetlen volt, vagy el kell jönni Pestszentimre, Rákoskeresztúr felé (útban lesz a repülőtér), vagy maradni a Dunaparton.
Ja, és, hogy az első túra neve mért lett Czuczorsziget? Mert valami név kell neki és az M0-ás csepeli lábától kicsit délebbre van a jópofa nevű Czuczorsziget (legalábbis a térképre oda volt írva).

csepeli_dunapart.jpg A csepeli Dunapart
soroksariduna_m0hidrol.jpg Soroksári Duna - pillantás a hídról

Az útvonalakat most is lerajzoltam, de nem közvetlenül a Google Maps-ba, hanem egy azt használó, kifejezetten biciklis túrákat gyűjtő oldalra a www.bikely.com-ra. Ebből is kiírható a KML fájl (sőt a GPX fájl is!), a szerkesztője valamivel kényelmesebb, jól lehet címkézni az út érdekesebb pontjait, és végülis egy biciklitúra itt van jó helyen a több tízezer hasonló biciklitúra között. Szóba jött még a Bikely-nél ismertebb (legalábbis magyar oldalakon főleg erre találtam hivatkozást) Gmaps Pedometer is, de a Bikely jobban tetszett. Áttekinthetőbb a kinézete, nagyobb a térkép mérete, lehet keresni a túrák között és végül de nem utolsó sorban azonnal működött, míg a Gmaps Pedometernek nem akaródzott, de ez biztos leküzdhető lett volna, ha lett volna miért.
Ha lesz energiám hozzá akkor a régebbi túrákat is felrajzolom majd, egyelőre a berceli túra térképe készült el és közben az is kiderült, hogy arrafelé sajnos sem a térkép, sem a műholdkép nem olyan részletes mint Budapest környékén, de azért már használható.

kata.jpg KATA Czuczorsziget
kata.jpg KATA Molnársziget
(2007. május 18. Czuczorsziget, 2007. május 31. Molnársziget)
kommentelés         vissza lapozás    lap tetejére    tovább lapozás
Pulykakakas szemétdombja  -  www.pulykakakas.hu  -   pulykakakas kukac pulykakakas.hu
Az oldalon található anyagok szabadon felhasználhatók és terjeszthetők a forrás megjelölésével.