Címke: ‘pszicho’

Pistike, a patikai só és a pí víz

2011. szeptember 21.   •     •   5 komment

A cím csalóka, nem a szomszéd Pistike tudásáról, a patikai só egészségességéről és a pí víz gyógyító hatásáról lesz szó. Hanem arról a jelenségről, ahogy és amiért elhisszük ezeket a dolgokat.

A gyógyszerész vagy az orvos nyilván kineveti vagy még inkább sajnálja azt, aki a pí víztől remél gyógyulást. Az élelmiszermérnök se tart a bolti sóval megvalósított titokzatos tömegmérgezéstől. De mindketten szívesen rábízzák Pistikére a blogjuk beindítását, hiszen milyen jópofa vicces-videós oldalt csinált magának is. És ezek a mai gyerekek már nagyon értik a számítógépet, a webet meg pláne. Az így készült weblap persze siralmas lesz, viszont jó eséllyel felbukkan egy webfejlesztő fórumon mint elrettentő példa. A profi weblapkészítők sose csináltatnának Pistikével weblapot, de az általa készített weblapon leírt titkos kálium sós összeesküvést és az ellene javallott patikai só fogyasztást, vagy a pí víz gyógyító hatását minden további nélkül elhiszik. Elég ha az oldalra ki van téve pár olvasói levél és máris hiteles minden. Még akkor is, ha maga a weblapkészítő is írt már ilyen olvasói levelet az általa készített oldalakra, vagy enyhébb esetben megdumálta valakivel, hogy írjon.


Elolvasom »

Rangsormánia

2011. szeptember 11.   •     •   Nincs komment

Vannak dolgok, amik megkívánják, hogy az eredményét sorba rakással értékeljük. Ilyenek a sportversenyek, aki ott indul, az azt szeretni tudni, hanyadik lesz a versenyben, hányan jobbak és hányan rosszabbak nála. Csomó mindent meg nem azért csinálunk, hogy az eredményünket sorba rakva mérjék le. Nem ezért tanulunk meg írni, olvasni és számolni sem. És nem azért leszünk betegek vagy gyógyulunk meg, és nem azért építünk magunknak házat. Ennek ellenére hatalmas divatja van mindenfajta teljesítményt rangsorokba rendezni és azzal értékelni.

  • A magyar diákok 26. helyen vannak a PISA-rangsorban.
  • Magyarország 48. a versenyképességi ranglistán


Elolvasom »

Húzni – tolni

2011. augusztus 14.   •     •   Nincs komment

A nagy üvegajtóknak több érdekes tulajdonsága is van. Az egyik, hogy nem mindig könnyű őket észrevenni. Ahol ilyen láthatatlan ajtó van ott előbb forgatnak pár vicces videót az üvegajtóra felkenődő emberekről, majd ragasztanak rá valamilyen színes csíkot, mert azért mégse ott törje be az orrát mindenki. A másik, hogy nem lehet tudni merre nyílnak. Sokszor ki és be is,  ilyenkor pláne célszerű valami szabályt bevezetni, ne rugdossák egymás képibe az ajtót a népek. Mi sem egyszerűbb ennél, szépen kiírják az egyik oldalra, hogy húzni, a másikra meg tolni. Igen ám, de ez egy üvegajtó, a felíratok mindkét oldalról olvashatóak. Az emberek agya meg úgy működik (jó, lehet az embereké nem, de az enyém igen), hogy mindkét feliratot, a normálisan írtat, meg a tükörírásost is, ami a másik oldalról jövőknek szól, azonnal elolvassa. És akkor ott állok egy ajtó előtt, amire ki van írva:

húzni   tolni

Ezzel nekem kész is a rejtvény, mert mindig eltart egy ideig, mire megfejtem, melyik szöveg van rendesen és melyik fordítva írva, azaz melyik szól nekem és melyik a szemből jövőknek. Szerencsére már terjednek a nagy forgóajtók, azokkal egyszerűbb az élet, és mi, magyarok, nagyon értünk is hozzájuk.

Online szűrőburok és polgári felelősség

2011. június 13.   •     •   Nincs komment

Eli Pariser TED előadásában felhívta a figyelmet egy fontos jelenségre és rögtön nevet is adott neki. Online szűrőburoknak hívta azt, ahogy a különböző netes programok csoportosítják, rendezik a nekünk megmutatott információkat. Igen hatásos, vaskerítéses képpel mutatta meg, hogyan zártak el minket korábban az ember szerkesztők az információk egy részétől, a leomló kerítés mutatta vágyainkat, hogy az interneten nem lehet elzárni az információkat, és végül az újra megjelenő kerítés a robot szerkesztővel szimbolizálta a korábbinál is rettentőbb valóságot.
Elolvasom »

Utcai harcosok és kutyusok

2011. június 11.   •     •   Nincs komment

A kutyasétáltatásra vannak szabályok. Amiket persze nem tart be a kutya sem, bár inkább a gazdáiknak kéne. Kutya kétféle van, amelyik engedelmeskedik a gazdájának és amelyik nem. Gazda is kétféle van, amelyik tud parancsolni a kutyájának és amelyik nem. Aztán olyan kutya is van, amelyik támad az idegen kutyákra. Csati nem ilyen, ő a végtelenségig jámbor, a legkomolyabb támadás, ami az ő részéről érhet valakit, hogy alaposan megszaglássza. Ez még a macskákra is vonatkozik, bár ők ezt nem tudván szaladnak Csati elől, aki meg rohan utánuk egy kis szaglászásért.
Elolvasom »

A megnevezés misztériuma

2011. június 5.   •     •   Nincs komment

Az új teremtmény folyton beszél. Főként azzal foglalkozik, hogy a dolgoknak nevet adjon. A nagy vízesést – amit úgy szeretek – elnevezte Niagarának. Nem értem, miért. Azt állítja, hogy ez a zuhatag pontosan olyan, mint egy Niagara, tehát nem is lehet más nevet adni neki. Mondhatom, gyenge indok.

Jómagam már semmit sem nevezhetek el. Az új teremtmény maga ad nevet mindennek, ami az útjába kerül, mielőtt én még szóhoz jutnék. Megokolása mindig ugyanaz: pontosan olyan! Itt van például egy új madár, a Dodó. Azt mondja, csak rá kell nézni, mindjárt tudhatjuk, hogy Dodó, mert pontosan olyan, mint egy Dodó. A név rajta is fog ragadni.

Mark Twain: Ádám és Éva naplója

Éva nem hiába az ősanyánk (mert persze, ő az aki mindent megnevez), megörököltük tőle a dolgok megnevezésének vágyát és képességét. Már kisgyerekként is a nevével vesszük birtokba a tárgyakat. Mi ez? Labda. És kész, semmit se tudunk róla, de már uraljuk, el tudjuk kérni, ha szükségünk van rá, és el tudjuk mondani mit csináltunk vele.

Elolvasom »

Blogolsz vagy sablonolsz?

2011. június 2.   •     •   Nincs komment

Kezdő blogoló szívesen nézegeti a blogját és díszíti fel mindenfélével. De nem kezdőt is elkap olykor a sablon csere vagy a költözés vágya. Aztán itt van a sok widget, gadget, mind-mind egy lehetőség a csicsázásra. Jó azért, ha tartasz egy ésszerű mértéket, és mindenképp írj több bejegyzést, mint ahányszor a sablont piszkálod. A sablonért és a már másutt is ezerszer látott effektekért a kutya nem fogja látogatni a blogodat. Ne feledd: “content is king”, vagy ahogy Plasztik Józsi mondta “tolni kell a kontentot”.

Ui.: Jókor írom ezt, pont most raktam ki a Google +1 gombot.

Valencia sárga lapja

2011. május 30.   •     •   Nincs komment

Mikor jó egy focimeccs, főleg egy BL döntő?

1. Ha a pályán az idő legnagyobb részében fociznak és nem birkóznak, reklamálnak, fetrengenek.

2. Ha a győztes maradéktalanul örülhet a sikerének, nincs semmi magyarázni valója.

3. Ha a vesztes nem érzi úgy, hogy igazságtalanság érte és azért vesztett.

Szerencsére a Barcelona-Manchester meccs ilyen volt, ráadásul voltak gólok, egy rövid időre (1:1 után) egy kis izgalom is. Kassai Viktor meg tette a dolgát, méghozzá jól. Talán csak azt róják néhányan a szemére, mért nem adott hamarabb sárga lapot Valenciának. De nagyon jól tette, hogy nem adott, mert akkor a sárgát követő durvább belépő után lehetetlen helyzetbe kerül, vagy elnézi, vagy piros. Egyik se jó megoldás. Így se durvult el a meccs, és végeredményben a Barca egy végig teljes vértezetben harcoló ellenfelet győzött le. Értékesebb így a siker, és elfogadhatóbb így a bukás.

Szerencséje volt Kassainak, mert sportszerűek voltak a csapatok és nem volt annyira szoros a meccs, hogy elszabaduljanak az indulatok? Lehet. De jól érzett rá, mit kell tennie, és erre csak egy igazán jó bíró képes.

A színe vagy a helye?

2011. május 18.   •     •   Nincs komment

Ismét egy mini személyiségteszt: a csapokon ugye, balra van a meleg és jobbra a hideg tekerő, illetve manapság már inkább erre kell fordítani a csap karját. Aztán van még a csapokon egy kék és piros pötty vagy karika is ami szintén a hideget illetve a meleget jelöli. Jó esetben a bal oldalon van a piros és a jobb oldalon a kék jelzés. De mi van, ha fordítva van? Melyiknek hiszel? A tekerő színének vagy a helyének? Kérlek gondold meg és válaszolj, aztán olvass tovább.
Elolvasom »

Androméda törzs és a papírcetli

2011. február 27.   •     •   Nincs komment

Az Androméda törzs egy vírus, ami egy lezuhanó műholddal kerül a Földre, és elszaporodása kipusztítással fenyegeti az emberiséget. Persze az emberiség megmenekül, okos kutatók egy földalatti, a külvilágtól hermetikusan elzárt bázison megtalálják az ellenszert. Rengeteg ellenanyagot próbálnak ki és figyelik a hatását, és már az első mérési sorozatban is meglelhetnék az ellenanyagot, de akkor nem veszik észre. Csak az eredmények újbóli átnézésekor találják meg az ellenanyagot, jótékonyan és a végsőkig fokozva ezzel a feszültséget. Az érdekes az, hogy mért nem veszik észre már az első átnézéskor a hatásos szert? A tudós aki a monitort figyeli, annak villódzásától egy pár pillanatos epilepsziás rohamot kap, a mérőautomata, aminek meg csöngetnie kéne, nem csönget, mert a csengő nyelve alá egy papírfecni akad be. (A nyomtató leporelló perforált csíkja, ha valaki még emlékszik rá.)

Akkoriban rettenetesen zavart, hogy az író (Michael Crichton) nem tud valami hihetőbb dolgot kitalálni, miért nem cseng a csengő, mert ilyen marhaság a valóságban nincs, főleg nem egy hiper-szuper kutató bázison. Nos, így sok év múlva be kell lássam, az én logikus világra vágyó ifjúi naivitásommal szemben Crichton élettapasztalatának volt igaza. A nagy tervek sokszor ilyen kis, jelentéktelen és utólag szinte hihetetlen marhaságokon buknak meg olykor. Hogy az űrnél maradjunk, gondolj csak a nem egyeztetett mértékegységek miatt a világűrbe távozó űrszondára. És, ha igaz a legutóbbi gazdasági világválságot is egy el nem olvasott sms-nek köszönhetjük.